Lépj Te is a haza szolgálatába Salgótarjánban!

Lépj Te is a haza szolgálatába Salgótarjánban!

A Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb munkáltatója, amely biztos megélhetést és anyagi hátteret, valamint követhető pályaképet kínál az elhivatottaknak Salgótarjánban is. Manapság sok fiatal megijed a katona szó hallatán, mert azonnal a filmekben szereplő véres jelenetekre, a terepen lévő, aktív, harcoló katonákra gondolnak. Azonban vannak támogató beosztások is (pl.: ápoló, logisztikus, pénzügyes) a honvédségnél, ahol a munkavállaló kamatoztathatja a korábban megszerzett civil képzettségeit.

Hogyan válhat belőlem katona?

Csupán három egyszerű lépést kell megtenned ahhoz, hogy elindulj ezen az úton.

Regisztráció

Az első teendőd a regisztráció (interneten vagy személyesen a salgótarjáni toborzóirodánál a Bartók Béla út 10. szám alatt), ahol az okmányaidra, igazolásaidra – TAJ-kártya, adóazonosítójel, lakcímkártya, személyi igazolvány, legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okmány, amennyiben van: jogosítvány, nyelvvizsga-bizonyítvány, egyéb végzettséget/képzettséget igazoló okmány - van szükséged. Ezt követően felajánlanak egy katonai beosztást, illetve kapsz egy beosztás tervezési lapot és egy formanyomtatványt a háziorvosi igazolás kiállításához. Az alkalmassági vizsgálaton vagy a bevonuláskor az említetteken kívül még az alábbiakra van szükséged: sorkatonai szolgálatról szóló igazolás (ha voltál sorkatona), alkalmassági vizsgálat időpontja (a jelentkezéskor megkapod).

Alkalmasság                                                                  

Az alkalmassági vizsgára – pszichológiai-, orvosi- és fizikai tesztek, amelyek helyszíne Kecskemét - ajánlott sportfelszerelést és íróeszközt is magaddal vinni. Továbbá legyen nálad a beosztás tervezési lapod, a TAJ-kártyád, egy hónapnál nem régebbi háziorvosi igazolásod, bármilyen előző betegség, baleset, gyógykezelés, az arról szóló zárójelentés, eredeti lelet vagy fénymásolt és hitelesített másolat, rendszeresen szedett gyógyszerek listája, egy évnél nem régebbi keltezésű negatív tüdőszűrő és fogászati lelet, valamint nők esetén három hónapnál nem régebbi nőgyógyászati és egy éven belüli citológiai lelet. Amennyiben ezek megvannak, egyenes utad van a bevonuláshoz.

Bevonulás

A megyei toborzó iroda által küldött tájékoztatás alapján kijelölt katonai szervezethez fogsz bevonulni, a megadott időpontban. Ahhoz, hogy a szerződésed létrejöjjön szükséged van különféle okiratokra és igazolásokra, amelyeket az iranyasereg.hu oldalon megtalálsz. Azután maximum hat hónapot lehetsz próbaidőn, amely időintervallum alatt bizonyíthatod rátermettségedet.

 

Mit jelent az alapkiképzés?

Az alkalmassági vizsgád után teljesítened kell az alapkiképzést. Az öthetes felkészítés alatt többek között elsajátítod a legfontosabb általános katonai ismereteket, a térképészetet, a robbantást, az egészségügyi ismereteket, megtanulod kezelni az egyéni fegyvereidet és éleslövészeteket is végre hajtasz.

 

Milyen szolgálati formák közül választhatok álláskeresőként?

A Honvédség állományát szerződéses (határozott időre) és hivatásos (határozatlan) katonák alkotják. Hivatásos katona kizárólag akkor lehet belőled, ha elvégzed az Magyar Honvédség Altiszti Akadémiát vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvéd Tisztképző karát. Szerződéskötéskor – egyszeri százezer forintot -, valamint szerződés hosszabbítás esetén további pénzbeli „elismerést” kapsz. Salgótarjánban jelentkezhetsz önkéntes tartalékos katonának (műveleti-, védelmi-, területvédelmi tartalékos), ami azt jelenti, hogy civil foglalkozásod vagy felsőfokú tanulmányod mellett támogatod a honvédség munkáját. Egyenruha nélküli szolgálatot is tudsz vállalni honvédelmi alkalmazotti jogállás keretein belül. 

 

Mennyit kaphatok kézhez a hónap végén?

A havi béredet – illetményedet - a szolgálati formád és időd, valamint a rendfokozatod határozza meg (pl.: egy „pályakezdő”, önkéntes műveleti tartalékos közkatona nettó 123.084 forintra számíthat, míg egy húsz éve szolgáló hadnagy 249.135 forintot kap kézhez). Ezek az összegek hozzávetőlegesek, mert nem tartalmazzák az összes pótlékot, amelyet juttatásként megkapnak. Utóbbihoz tartozik a havi, rendszeres illetmény, a kedvezményes üdülési lehetőség, a sport és kulturális szolgáltatások, a térítésmentes egyenruházati ellátás, a családalapítási támogatás, a kedvezményes étkeztetés, az utazási költségtérítés, az elhelyezés biztosítása, vagy a lakhatási támogatás. Az illetményen felüli havi rendszeres juttatások: 8000 forint étkezési hozzájárulás (vagy ingyenes ebéd minden nap a közkatonáknak őrvezetőknek, tizedeseknek és szakaszvezetőknek), 4.000 forint elektronikus utalványfeltöltés a Széchenyi Pihenő Kártya a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájára, a közlekedéshez helyi bérlet 50 százaléka, bruttó 1000 forintos juttatás bankszámla költségekre, 4.300 forint önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás és nyelvvizsga pótlék. Továbbá főbb időszakos juttatásokat és járandóságokat is kapsz. 

 

A Magyar Honvédség alternatívát kínál a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe került Nógrád megyei emberek számára is!

Legyél speciális önkéntes tartalékos (SÖT) katona Salgótarjánban és környékén! Jelentkezz, ha magyar állampolgár vagy, betöltötted a 18. életévedet, büntetlen előélettel rendelkezel és a jelen járványügyi veszélyhelyzet miatt munkaviszonyodat elveszítetted, szüneteltetted és ideiglenesen vagy hosszabb távra vállalnál katonai szolgálatot (szerződéses/tartalékos formában). Hat hónapig lehetsz a rendszerben, amely újabb hat hónappal meghosszabbítható. Ezt követően a Magyar Honvédség lehetőséget kínál arra, hogy szerződéses katonának állj, ha szeretnél. A félév alatt általános katonai kiképzésen veszel részt a Salgótarjánhoz legközelebbi kiképzőhelyen, ahonnan minden nap hazamehetsz a családodhoz. Napi egyszeri étkezés és munkába járási költség biztosított.

Amit a speciális önkéntes tartalékos katona jogviszonyáról még tudni érdemes: szerződése határozott időre, hat hónapra köthető és egyszeri hat hónappal meghosszabbítható, a próbaidő kötelezően három hónap, az illetmény vonatkozásában bruttó 161.000 forintra jogosult, a szerződése alapján tényleges katonai szolgálata egybefüggő hat hónap, térítésmentes ruházati ellátás, utazási költségtérítés, a képzés idejére napi egyszeri ingyenes étkezési lehetőség, egészségügyi ellátás, ingyenes védőoltások, napi munkaidő/kiképzés hétfőtől csütörtökig: 09:00-15:00, pénteken 09:00-13:00-ig a lakóhelyéhez legközelebbi kiképzőhelyen. Bővebb információt a salgótarjáni toborzóiroda mellett a Salgótarjáni Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán is kérhetsz.

 

A katonaság önként választott hivatás

Amennyiben aktívabb életre vágysz, szeretsz csapatban dolgozni és motivál az előrelépési lehetőség, úgy számodra korrekt életpálya lehet a katonaság. A seregben ugyanis a megfelelő kiképzés után extrémebb munkaköröket - lövész, felderítő, búvár, ejtőernyős - is vállalhatsz. Salgótarjáni álláskeresőként egy biztos, stabil egzisztenciát kínáló szakmába léphetsz, amely az egészségügyi és fizikai helyzeteddel, életminőségeddel is kiemelkedően foglalkozik. Pozitívumként említendő még a külszolgálat lehetősége, amely a Magyar Honvédség állományánál széles rétegben elérhető plusz jövedelmet, tapasztalatot ad a munkavállalóknak.

 

katonaság

 

SalgotarjanAllas.hu / O.N.